Szabadka város

Azoknak, akik úgy szeretik Szabadkát, mint én.

Látogatók

free counters

2009.05.31. 00:48 eXenon84

A Városháza - Építés és átadás

Címkék: épületek építés városháza átadás jakab dezső komor marcell

  1908 őszén vette kezdetét a legnagyobb szabadkai palota építése, s 1910 nyarára már az építési munkálatok befejezéséhez közeledtek. Kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de tartották a kijelölt határidőt, s röpke két év alatt mintha a földből, úgy nőttek ki a Vároháza falai, a kupolák és a torony. "A torony már állt, így Biró Károly a Szent György-templom plébánosával, Pajo Kujundžićtyal az objektum felszenteléséről tárgyalt, valamint arról, hogy az aranyozott kereszt felkerüljön a torony csúcsára."

  Eközben Jakab Dezső a belső terek tervezésével volt elfoglalva, s csodálatos szépérzékkel megálmodta a Vározháza talán legjellegzetesebb motívumait: a tulipánokat.

  "Az 1910. augusztus 20-án megrendezett nagy ünnepségen szentelték fel a Városházát, a kereszt a helyére került, és az épület életre kelt, noha az állványok miatt még senki nem láthatta egészében."

  1912. szeptember 15-e. Nagy nap Szabadka történetében: átadásra kerül végre a Városháza és Palics fürdő. A gyönyörű ünnepségre meghívták a kormányelnököt, néhány minisztert és huszonhat polgármestert is. "Néhány perccel 8 óra után a várnagy kinyitotta az új székház főkapuját. [...] Még 9 óra nem volt: megindult a díszes menet a Szent Teréz-templomba, az ünnepi misére. [...] Horváth Győző címzetes püspök celebrálta a misét fényes segédlettel. [...] A templomból a Deák-utcán, a főtéren és a Kossuth-utcán át haladt a menet a közönség sorfala között. [...] Tizenegy órakor a terem már zsufolásig megtelt fényes közönséggel. Az első két padsorban ültek a városok polgármesterei, köztük Budapest polgármestere. [...] Tizenegy óra után 10 perccel nagy éljenzés hangzott föl: a kormány képviselője Hazai Samu honvédelmi miniszter, Némethy és Hazy államtitkárok [...] Dr. Biró Károly polgármesterrel. A most érkezett előkelő vendégeket az első padsor elé helyezett karosszékekhez kalauzolták Dembitz és Váli. Néma csendben foglalták most el helyeiket a díszterem hosszú asztalánál a főispán, a tanács tagjai és a szavazattal bíró tisztviselők. Ebben a pillanatban a Szózat gyönyörű imája hangzott föl a karzat mélyéről. A terem közönsége fölállott és így hallgatta végig a Lányi Ernő által dirigált Dalegyesület gyönyörű énekét."

  Biró Károly beszéde: "... legyen ez az épület a maga hatalmas méreteivel hírnöke a város nagyságának és egyre növekvő erejének..."

  Ünnepélyes nyilatkozat: "... ha ezeken az ajtókon a legszerényebb polgár is kopogtat, nem kell remegő kézzel tennie, de annak biztos tudatában, hogy ezen ajtók mögött mindig jó barátra talál..."

  Jakab Dezső beszéde: "... ennek a síkságnak legmagasabb tornyát eredeti kultúránkkal díszítettük fel, régi magyar kővirágainkkal, hogy ebből a magasságból mind nagyobb körben hirdesse a magyar nyelv kifejezően nemes és csodálatos varázsát..."

 

MEGJEGYZÉS: Az idézetek Boško Krstić: Városháza, a szabadki csoda című könyvéből valók.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://szabadkavaros.blog.hu/api/trackback/id/tr681154193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Gizel 2010.07.15. 16:16:46

Csodálatosan lenyügöző a városháza,mint ha csak a Marosvásárhelyit láttam volna....mind a kettő a szecesszió kiemelkedő darabja,sajnos a sorsuk is hasonló....de igy is remélem örökre a magyar kultura és neves emberei hirdetője,csodálatos,varázslatos szinekben.Az a szerencsés ember vagyok,aki éppen egy hete jártam ott.Kivánom a városnak,hogy nagyon sok örömüket leljék benne.Köszönöm.Gizel

eXenon84 2010.07.15. 18:53:54

Örülök, hogy ennyire tetszik a Városháza. Sokszor fel sem fogjuk milyen nagy értékeink vannak, amíg el nem veszítjük őket.

Ajánlom figyelmedbe a többi posztot is! :)