Szabadka város

Azoknak, akik úgy szeretik Szabadkát, mint én.

Látogatók

free counters

2009.06.03. 20:37 eXenon84

A Városháza - Kereszt, csillag, kereszt

Címkék: kereszt torony épületek címer városháza

  Amikor a Városháza tervezői, Komor Marcell és Jakab Dezső, pályázati tervüket készítették, még nem volt biztos, hogy mi kerül majd az impozáns torony tetejére. Az első terveken stilizált napot láthatunk, mely később az épület kisebb tornyaira ugyan felkerült, de az óratorony végül más csúcsdíszt kapott: a keresztet.

  "...az 1910. augusztus 20-i ünnepségen Pajo Kujundžić, a Szent György-templom plébánosa felszentelte a Városházát, a toronyra pedig ráemelték az aranyozott keresztet."

  A kereszt és a város címere majd 50 évig jelezte a város, és az itt élők mentalitását. 1949-ben azonban minden vita nélkül eltávolították, és a helyére a nikkelezett ötágú csillag került. Szerencsére a csillag ideje is leáldozott 1994-ben, amikor nem kis viták kíséretében megszületett a döntés: a kereszt kerüljön vissza méltó helyére (a címer sajnos nem).

  "1994. szeptember 18-án, a város napján végezték el ezt a bonyolult műveletet, amit óriási tömeg kísért figyelemmel. Az ötágú csillag múzeumi tárgyként a Városháza előcsarnokába került.

  A szimbólum-csere alkalmával felújították a tornyot és annak rézborítását. Túlzó kékkel patinázták a rezet, de az eső megteszi a magáét, és a torony lassan éppen olyan színű lesz, mint minden régi templom és palota tornya."

 

MEGJEGYZÉS: Az idézetek Boško Krstić: Városháza, a szabadki csoda című könyvéből valók.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadkavaros.blog.hu/api/trackback/id/tr121162088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

János Bereczk 2017.03.20. 21:14:55

Még jó, hogy sokféle jelkép közül válogathatnak, akiket zavar!
Visszaemlékeztem 56-ra, amikor naponta változtak, a tanteremben, a címer helyére akasztott jelképek: Kossuth címer, sarló kalapács,
búzakalász csillaggal, szűz Mária kép, stb.
Aztán új világ lett, unoka született, szépen nőtt, már kezdett beszélni. Anyja megkérdezte, kérsz-e lekváros kenyeret? -Milyen
lekvár? -Barack. A gyerek le-fel sétált, azt mondta közben:
bereck-barack, bereck-barack, bereck-barack.
Nézem a TV-ben a csillag vitát, mi kerüljön a dobozra?
Talán: sörös-soros sörös-soros.

János Bereczk 2017.03.20. 21:39:45

Vágó István ellőtte, a poént pár másodperccel később, a TV-ben. Már csak egy lehetőségem maradt, ha elkészül az atomerőmű, az összes közvilágítás lámpáját, 'valaki' lecseréli
ledesre, és akkor, az égen sem látjuk a csillagokat!

A vitából is idézek: .......Világos? -nem: HEINEKEN Ezt már én tettem hozzá,VILÁGOS?

János Bereczk 2017.03.20. 22:05:43

A gépemen ENERGY STAR cimke van, még jó, hogy választásnál kereszt
kell, a 'kockába', az sem jó, a pedagógus tüntetés óta, legyen rubrika. Na jó, már csak egy gondom van, az amerikai követségre milyen zászlót tűznek, csak csíkosat! Azzal már volt baj, nekünk jó lesz a fehér, úgyis megadjuk magunkat!

Ez a beírás, hány csillag lenne, ha lenne öt csillag, az értékeléshez? Megvan: #####
süti beállítások módosítása