A Szabadkai Zeneiskolát 1868-ban alapították, s ezzel az ország legrégibb zeneiskolája. Megalapítását követően csak három területen folyt az oktatás: ének, hegedű és cselló szakon. Minden szaknak megvolt a saját vezető tanára. A tanítás négy évig tartott, ebből…
Szabadka talán második legjelentősebb szimbóluma a Városi Könyvtár csodálatos épülete, amelyet 1895-ben Raichle Ferenc tervezett, s egyben ez volt első önálló projektuma. A Könyvtár mai épülete eredetileg nem a betűk szerelmeseinek találkozóhelye volt - noha ilyen…
Szabadka Mária Terézia 1743-as szabadságlevele alapján szabad kamarai mezőváros lett. Jogai bővültek, s az iskolaügy fejlesztése is előtérbe került. Mivel az iskolák az egyház szolgálatában álltak, a városi tanács 1746-ban kérelemmel fordult a helybeli ferencesek…
1899-ban a tudás és a tapasztalat összefonódásával az európai építészeti irányzatokkal egy időben Szabadkán is megkezdődött a saját szerkezetű és stílusú építkezés. Az első szabadkai szecessziós épületek megalkotói Raichle J. Ferenc, Titus Mačković, Komor Marcell…
Nemzeti kaszinó, Szent István tér, Városi színház és a villamos. Régi szabadkai helyek, épületek, fogalmak, melyeknek java vagy a múlt homályába veszett, vagy idővel átalakult. Megsárgult képeslapok és fényképek egész sora tanúskodik Szabadka…
A szabadkai Népszínház (Városi Színház) a városháza és a zsinagóga mellett Szabadka talán legkarakteresebb épülete (volt és talán lesz is újra). A hat korinthoszi oszloppal rendelkező épület dicső múlttal néz szembe a Városháza tornyával, s ad helyet a…
Barátok temploma - a szabadkaiak legtöbbször így emlegetik egyik legszebb templomukat, a Ferences templomot. A templom, mely a legrégibb a városban, gyönyörű belső díszítéseivel, hatalmas templombelsőjével, zengő orgonájával és hihetetlen hangulatával…
Mint idős hölgy, úgy ékesíti kifinomult és gazdag díszítésével a Zsinagóga Szabadka városát. Ez a csodálatos építmény tragikus elhagyatottságban ünnepli száz évét az újjáépítési törekvések közepette. Ma a Zsinagóga a város tulajdona, és szerves része annak a…
A mai szabadkai katedrális kései barokk stílusban épült 1773-tól 1779-ig. Az eredeti, több alkalommal változtatott tervrajzot a pesti Franz Kaufmann készítette. A katedrális méretei a következők: hossza 61 méter, szélessége 26 méter, a templomhajó magassága 18…
"A Városháza Szabadkán egy csoda. Csoda, mert nagyságban és szépségben felülmúl minden mást ebben a városban." Ha Szabadka, akkor a Városháza! Talán mindenkinek ez a kép jut először eszébe Szabadkáról. Ahogy ott áll a hatalmas, 76 méter magas épület előtt,…